Egy alig 6 esztendős kislány sétált az utcán. Egy ékszerüzlet előtt ment el, amelynek kirakatában megpillantott egy gyönyörű, kékszínű drágakövekkel kirakott nyakéket. Bement a boltba, nagy fekete szemei megteltek könnyel. Azt mondta az eladónak:

- Meg szeretném venni ezt a nyakéket a nővéremnek. Be tudná szépen csomagolni, és a dobozra tegyen, kérem egy nagy masnit is. – mondta,

- Ez egy nagyon drága nyakék. Mennyi pénzed van? – kérdezte az ékszerész.

A kislány gondolkodás nélkül a zsebébe nyúlt, és elővett pár darab aprópénzt, két kis tengeri kagylót, és egy hajgumit.

- Elég lesz? Ez az összes vagyonom. – mondta, mosollyal a szája szélén. Majd hozzátette: Szeretném meglepni a nővéremet. Ezek a kövek pont olyan színűek, mint a szeme. Édesanyánk félévvel ezelőtt meghalt, azóta ő gondoskodik rólam, és emiatt alig van ideje tanulni, magával foglalkozni. Ma van a születésnapja, szeretném meglepni valamivel. – részletezte a pici lány.

Az ékszerész hátrament, elővett egy fehér dobozt, beletette a nyakéket, majd átkötötte egy kék masnival.

- Ez a te ajándékod. – mondta, és odaadta a kislánynak.

Két óra múlva egy 18 évesnek kinéző lány nyitott be, kezében egy fehér dobozzal, kék masnival átkötve. Azt kérdezte, hogy a benne lévő nyakék ebben az üzletben volt-e vásárolva. Az ékszerbolt tulajdonosa igennel felelt.

- És mennyibe került? – kérdezte a kékszemű lány.

- Az ár konfidenciális, sajnálom, de nem mondhatom meg. – szólt az eladó.

- A kislánynak, aki megvásárolta ezt a nyakéket, nem volt annyi pénze, hogy megvehessen egy ilyen ékszert. – mondta kissé ingerülten a nagytestvér.

- A kishúga kifizetett mindent. A legnagyobb árat fizette az ékszerért, mert mindenét odaadta, amije csak volt. – közölte az ékszerész.

Mindenét odaadta, amije csak volt...

Mit adhatnék azoknak az embereknek, akiket szeretek?

Egy jó szót? Egy mosolyt? Egy vígasztaló szót? Néhány órát az életemből?

Mim van, amit adhatnék?

Mit adhatnék Istennek?

Mit?