Legyen 2026 olyan békés év, 

amelyben a boldogság 

otthonra lel a lelketekben. 

Boldog új évet!

Boldog karácsonyt!

Legyen az ünnep csendes, 

mint szíved dobbanása, 

legyen békés, mint a hó hullása. 

Legyen szép, mint gyertya ragyogása, 

és vidám, mint gyermek kacagása. 

Amikor az ünnep fontosabb volt, mint a harcok

A karácsony különös ünnep: alig akad olyan ember, akinek ne enyhülne meg ilyenkor kicsit a szíve. És ez akkor sincs másként, ha éppen a frontvonal a helyszín, szemben az ellenséggel, az időpont pedig 1914. december 24-e, az első világháború ideje.

Az első világháború egyik napról a másikra tört be a nemzetek életébe. 1914 nyarán még egyetlen német, skót vagy francia sem sejtette, hogy néhány hónap múlva a fagyos földön fekve, fegyverekkel a kezekben néznek egymással farkasszemet.

A sebészek nem voltak hajlandók megoperálni az árvát...

A kórházi szoba félhomályba borult. A sápadt éjjeli lámpa tompa fénye alig világította meg a tizenöt éves lány arcát. Réka csendben feküdt az ágyon, mozdulatlanul. Az elmúlt hónapok gyötrelmei örökre beleégtek a tekintetébe. Még csak kamasz volt, de olyan fájdalmakon ment keresztül, amikbe egy felnőtt is beleroppant volna. Egy baleset elvette tőle a szüleit. Azóta egy állami intézet lett az otthona, most pedig egy rideg kórházszoba.

Valahol ..egy rendelőben...

Reggel 8 óra 30 perc...

Betegszállítók kopogtatnak, nyolcvanon túli nénit hoznak messziről.

Átadják, átveszem a papírokat, kiültetik a váróba...

Foghíjas székek, még félig tele a váró, a szélső székre ül...

Botját és jobb időket látott kis táskáját maga mellé teszi a székre. Öreg, kék foltos kezeit összekulcsolva vár...

Adatfelvétel....

Kérdezek melléülve, kedvesen, halk riadt hangú válaszok.

Nyugtatom, nem lesz baj, vérvétel és vizsgálat, semmi más...

Juan mindig elment a vasárnapi szertartásra. De egy idő után úgy érezte, hogy a pap mindig ugyanarról beszél, és nem járt tovább a templomba.

Két hónap múlva, egy hideg téli estén meglátogatta őt a pap.

„Biztos azért jött, hogy meggyőzzön, ott a helyem” ‒ vélte Juan. Azt is gondolta, hogy nem mondhatja meg távolmaradása valódi okát, hogy a prédikációk unalmasak. Törte a fejét, milyen mentséget találjon, végül két széket tett a kandalló elé, és elkezdett az időjárásról beszélni.

Egy boldog édesanya a rá nevető kisbabájával

Egy legenda szerint az Úr angyala egy gyönyörű napon elindult a mennyből e régi világ irányába. Itt végig ment a mezőkön és városokon, és napnyugtakor megigazgatva aranyszárnyának tollait, ezt mondta: ,,Most már vissza kell térnem a világosság világába, vajon mit vigyek magammal itteni látogatásom emlékéül? Ó, mily gyönyörűek és illatosak a virágok! Leszakítom azokat és csokorba fogom."

Elhaladva egy falusi otthon mellett, a nyitott ajtón át meglátott egy csecsemőt, aki édesanyja arcára mosolygott, s az angyal így szólt:

,,E kisbaba mosolya szebb, mint a kezemben levő rózsák, ezt is magammal viszem."

Aztán föltekintett a bölcső mellett álló édesanyára, aki szeretetét árasztotta kicsinyére mint kiapadhatatlan forrást, és megcsókolta gyermekét.

A fiú nézte, ahogy a nagymamája levelet ír. Egyszer csak megkérdezte:

– Egy olyan történetet írsz, ami megtörtént velünk? Netán ez a történet rólam szól?

A nagymama abbahagyta az írást és elmosolyodott. Így felelt az unokájának:

– Valóban rólad írok. De a szavaknál is fontosabb a ceruza, amit használok. Szeretném, ha a tiéd lenne, amikor nagy leszel.

A fiú kíváncsian ránézett a ceruzára, de nem látott rajta semmi különöset.

– De hát ugyanolyan, mint a többi, amit eddig láttam!