Élt egyszer egy szegény és egy gazdag ember. Úgy karácsony tájékán mind a ketten álmot láttak; találkoztak az Úr Jézus Krisztussal és meghívták Őt szent estére, vacsorára.

Eljött a szent estének a napja a szegény ember összeszedte, amit talált az élés kamrájában és kevéske de ízletes vacsorát főzött az Úr Jézus krisztusnak, és amikor eljött az este, leült lócájára és várta az urat.

A gazdag ember, pedig szólt az ő szolgáinak, készítsenek lakodalmi asztalt, mert maga az Isten jön hozzá vacsorára. Sürögtek és forogtak is a szolgák olyan fejedelmi asztalt terítettek, hogy tíz tucat farkas éhes embert jól lehetett volna lakatni. Leült a gazdag ember is az asztalfőre és várta az Urat.

Már lement a nap, amikor kopogtattak a szegény ember viskójának ajtaján. A szegény ember ajtót nyitott; egy vándor állt az ajtóban és inni kért. A szegény embernek megindult a szíve és behívta a vándort, leültette az asztalához, és azt mondta: Jézust várom vacsorára, de az én részemet neked adom, majd azt mondom az Úrnak, hogy amíg vártam megéheztem és megettem a részemet. A vándor evett ivott, megköszönve a szíves vendéglátást, elindult útjára.

Nemsokára újra kopogtattak a szegény ember ajtaján, az egyik falubeli fiúcska jött, hogy szülei küldték, mert elfogyott a kenyerük a vacsorához. A szegény ember elvette a megmaradt kenyeret és odaadta a kisfiúnak, és ezt mondta: Az Úr Jézust várom vacsorára, majd azt mondom neki, annyira éhes voltam, hogy megettem az összes kenyeret. A kisfiú megköszönte a kenyeret és elment.

Kisvárta megint kopogtattak a szegény ember ajtaján, egy szakadt ruházatú koldus ált az ajtóban és bebocsátást kért. A szegény ember beengedte, neki adta a maradék ételt, és amikor az evett és ivott ruhát adott neki és lefektette a befűtött kemence mellé, és ezt mondta: Az Úr Jézus Krisztus vártam vacsorára, de későre jár, biztosan elfelejtett eljönni. Lefeküdt ő is a kemence padkára és álomba szenderedett.

A gazdag ember ajtaján is, kopogtattak. Nála is egy vándor kért italt a szomjúságára, de a gazdag ember felháborodottan kidobatta, hogy mit gondol ez a csavargó, hogy beengedik oda, ahová az Istent várják, és kutyákkal elzavartatta a vándort.

Kis idő elteltével újra kopogtattak a gazdag ajtaján, egy fiúcska volt, akit a szülei küldtek, hogy kérjen kölcsön kenyeret a vacsorájukhoz, de a gazdag őreá is a kutyákat uszította.

Egy pillanat sem telt el, megint kopogtattak a gazdag ajtaján. Egy koldus állt az ajtóban, szakadtan, megfáradva és éhesen, bebocsátást kérve. A gazdag tajtékzott a dühtől és a szolgákkal kidobatta a koldust, és a kutyákkal zavartatta.

Aztán leült az asztalhoz, teleette magát, majd kutyáit odahívta és megetette velük a maradékot, nehogy a szolgák falják fel és mint egy jóllakott disznó elterülve a részegségtől, álomba szenderedett.

A szegény ember alig, hogy álomba szenderedett megjelent neki az Úr Jézus Krisztus, akihez így szolt: Vártalak uram szerény hajlékomba, magam készítette vacsorával, de nem jöttél. Mire jézus ekképpen felelt: Bizony mondom néked, háromszor is ott jártam, szomjas volta és innom adtál, éhes voltam és ennem adtál, ruhátlan voltam és felöltöztettél. Ezért jöjj én Atyámnak áldottja és örököld azt az országot mely, azok számára készítetett, akik szeretnek engem, mert ha inni adtok a szomjazóknak, enni az éhezőknek és felöltöztetitek a ruhátlant azt velem, cselekszitek meg.

A gazdag ember is álmot látott, megjelent néki az Úr tüzes lángok közepette. A gazdag mindjárt számon is kérte: Miért nem jöttél Jézus, mindenem legjavát készítettem el neked, talán nem becsülendő az én asztali áldozatom, amit neked szántam? Jézus hangja mit az ítélet hangja, mint trombitaszó az éjszakában felet a gazdagnak: Háromszor is kopogtattam! Szomjas voltam és nem adtál innom! Éhes voltam és nem adtál ennem! Ruhátlan voltam és nem öltöztettél fel. Ezért nem látod meg az Isten országát, mert nem szeretsz engem. Aki engem szeret, annak a szíve megindul mások nyomorúságán, és amit nem cselekedtek meg a rászorultakkal, velem nem cselekszitek meg!

Annak okáért, míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel. (Gal 6,10.)