Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé:
- Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol?
Az apa döbbenten nézett a gyerekre:
- Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani?
- Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod,hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan?
Apja nem válaszolt. Elbotorkált otthonról. A havas, csúszós úton tétován lépdelt.
A fűtetlen lakásban megfáztak a gyerekek. Alfonz ágynak esett. Dezső pedig már haldoklott. Anyjuk zokogva állt mellettük és kezét tördelte:
- Ó, Istenem! Honnan vegyünk pénzt tüzelőre és orvosságra? Jaj, jóságos Jézusom!... Apátok most is... zsebkendőjébe szorította arcát. A fiúk elfordultak. Dezső már csak suttogni tudott:
- Jézusom, elfogadom kezedből a halált, apám megmentéséért.
Anyja félájultan rogyott melléje.
Amikor apjuk hazaért, Dezső már mereven feküdt. Halott gyermeke láttán szörnyű önvád marcangolta lelkét. Még a könnyei is hullottak, amikor bekopogott a rendház ajtaján.
-Atyám... igen, bevallom: előbbre való volt számomra az ital, mint a gyermekem! Ó, Istenem! De, legalább a másik megmaradna, ha már Dezső fiam érettem ajánlotta fel az életét!
A pap megrendülten imádkozott a holt és az élő gyermekért, szüleikért is.
Az arra járók naponta láthattak egy megtört férfit, amint lehajtott fejjel bandukolt a temetőbe. Fia halála óta egy korty ital se ment le a torkán, és imádkozni is megtanult.
Fel-fel nézett az égre, és azt suttogta:
- Ott jártad ki számomra, fiam, drága halott fiam, a megtérésemet... és azt is, hogy öcséd megmaradt nekünk. Áldott, jó fiam!... - zokogta.

Polónyi Ferenc SJ nyomán