Egy napon, amikor vége volt a halhús csomagoló
szakmunkás munkaidejének, benézett az egyik hűtőkamrába, hogy valamit
leellenőrizzen, magára zárta az ajtót véletlenül és ott ragadt fogságban
a hűtőtérben.
Erőteljesen verte az
ajtót és elkezdett kiabálni, de senki sem hallotta. A munkások java már
hazament és gyakorlatilag nem lehetett hallani az ajtó vastagsága miatt a
segélykiáltásokat.
Öt órát töltött el a hűtőtérben, már a halál küszöbére került.
Egyszerre csak kinyílt az ajtó.A biztonsági őr bejött és kimentette őt.
Ennek
az esetnek a kapcsán megkérdezték az őrt, hogy jutott az eszébe, hogy
kinyissa ezt az ajtót, amikor az nem tartozik a munkakörébe?
Ő elmagyarázta ezt:
Ebben
a gyárban dolgozom már 35 éve. Alkalmazottak százai jönnek a gyárba
minden nap, de ő volt az egyetlen, aki köszönt nekem reggelenként és
elköszönt tőlem esténként. a többi dolgozó úgy kezelt engem, mintha
láthatatlan lennék.
Ma, mint rendesen, mondta nekem, hogy "Jó reggelt!" de nem hallottam elköszönni, hogy "Viszontlátásra holnap!"
Én mindig, minden nap türelmetlenül várom ezeket a szavakat, "Helló, Jó napot" és azt, hogy "Szia, viszontlátásra holnap"
Mivel
tudtam, hogy még nem köszönt el tőlem, gondoltam, hogy valahol az
épületben kell lennie, és elkezdtem keresni....és addig kerestem, amíg
meg nem találtam!
És mindez csak a köszönés miatt!
Kommentáld!