A tanító ezt kérdezte a gyerekektől:
- Hol lakik Isten?
Különböző válaszokat kapott. Ilyeneket:
- A mennyben, a szívünkben, a templomban...
Az egyik kis jelentkező pedig ezt mondta:
- Isten az alvégen, a keresztutca baloldalán, a sarokház mellett lakik.
Lett erre nagy kacagás.
De a tanító jól ismerte a fiút, és ezért barátságosan megkérdezte tőle:
- Hogyan érted ezt kisfiam?
A legényke komoly válasza ez volt:
- Vasárnap édesapámmal sétáltunk. Amikor ahhoz a házhoz értünk, ezt mondta édesapám:
Itt egy cipészmester lakik nyolc gyermekkel, öreg, vak apjával és béna nénikéjével. Szegények, de nagyon szeretik egymást. Imádkoznak Istenhez, szorgalmasan dolgoznak, és elégedettek is.
Velük lakik az Isten.
Most már egy gyerek sem nevetett.
- Igazad van, fiacskám - szólt a tanító. - Isten ott lakik az alvégen, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett.
De nemcsak ott...
Nálam lakik-e az Isten? Olyan-e a gondolkodásom, a beszédem, a tetteim, hogy abból mások azt látják, nálam (is) lakik az Isten?
Kérlek, Uram, add, hogy cselekedeteimet az irántad érzett szeretet hassa át!
Kommentáld!