Az idős Bayazid mesélte:
Amikor fiatal voltam, forradalmi gondolataim voltak és az Istenhez így imádkoztam: "Uram, adjál annyi erőt, hogy megváltoztassam a világot!" Amikor életem derekánál voltam és láttam, hogy nem sikerült a tervem, akkor így imádkoztam: "Uram, add meg a kegyelmet, hogy a környezetemet meg tudjam változtatni: szüleimet, testvéreimet, barátaimat!" Megöregedtem, és belátom magam is, hogy milyen ostoba voltam. Most már csak így imádkozom: "Uram add, hogy meg tudjak változni!" Ha ifjúságomtól fogva így imádkozom, nem veszítettem volna el az életem!

A sötét és veszélyes erdőn át egy irányba haladt a két jóbarát. Váratlanul egy kiéhezett és morgó medve állta el az útjukat. Az egyik félelmében felmászott a fára és elbújt a lombok között. A másiknak már nem volt ideje sem elfutni, sem fára mászni, hát elterült a földön és úgy tett, mintha halott lenne. Régebben hallotta, hogy a medvék a halottat nem bántják.

Amikor a medve a földön fekvő baráthoz ért, körülszaglászta az orrával és még a fülébe is belemorgott.

Egy Nobel-díj várományos professzor a tudományos élet hajszáját ki akarta pihenni és elutazott a tengerpartra. Látta, hogy a parton egy halász hálóját foltozta. Nagy nehezen rábírta, hogy vigye el csónakázni.
Már jó távol voltak a parttól, amikor a professzor faggatóra fogta a halászt.
- Ismered-e a történelmet?
- Nem.
- Hát akkor elveszítetted életed negyedrészét.
- És a csillagászathoz értesz-e?
- Nem.
- Akkor elveszítetted az életed felét!

Egy afrikai templomban felajánláskor szokás volt, hogy a hívek adományát is összegyűjtötték. Két izmos férfi vitt egy fonott kosarat, amelyben különben a gabonát szokták a mezőről behordani.

Az utolsó padban egy kis fekete fiú bánatosan nézte a félig üres kosarat, amint sorról sorra vitték. Nagyot sóhajtott, mivel neki nem volt mit tenni a kosárba.

A kosár pontosan előtte volt. Mindenki nagy csodálkozására beleült a kosárba és így szólt:

- Ennél nagyobb ajándékot nem tudok adni az Istennek.