Egy idős nő szállt fel a buszra. Már a felszállásakor elkezdett a sofőrrel kiabálni, hogy nem jól állt meg a padka mellett.
A buszban csak folytatta a kötekedést. Mindenkit szidott, mindenkire volt valami megjegyzése, hisztizett a mellette ülővel.
A következő megállónál jelzett már, hogy leszáll a buszról.
Amikor kinyílt az ajtó a sofőr odaszólt neki: "Hölgyem ne haragudjon, de valamit fent felejtett a buszon!"

A nő meglepetten kérdezett vissza, hogy mit.
"Egy nagyon rossz benyomást!"

Kíváncsi lennék, mi történne, ha úgy bánnánk a Bibliánkkal, mint ahogy a mobilunkkal?
Mi lenne, ha a Bibliánkat is a pénztárcánkban és a táskánkban hordanánk?
Mi lenne, ha jópárszor elővennénk a nap során?
Mi lenne, ha visszamennénk érte, ha valahol otthagytuk?
Mi lenne, ha úgy olvasnánk, mintha ezt a szöveget személyesen nekünk írták volna?
Mi lenne, ha úgy bánnánk vele, mintha nélküle nem tudnánk élni?
Mi lenne, ha ezt vennénk a gyerekeknek ajándékba?
Mi lenne, ha utazás közben is olvasgatnánk?

*A szeretet sebhelyei *
**


Néhány éve, egy forró nyári napon, Dél Floridában, egy kisfiú úgy
döntött, hogy úszik egyet a házuk mögötti régi kis tóban. Sietve, hogy
minél hamarabb a hűvös vízbe ugorhasson, kiszaladt a hátsó ajtón,maga
mögött hagyva cipőt, zoknit, inget.

Repült a vízbe, nem véve észre, hogy amint ő úszik a tó közepe fele, egy
aligátor épp a part fele úszott. Apja, aki a kertben dolgozott,
észrevette, hogy a kettő egyre közelebb és közelebb kerül egymáshoz.

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott, s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen, rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült..., s a kép összegyűrve a szemétre került. Nem békesség volt a papíron, hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett, s egy szundító öreg bácsit festett.

De békességet nem ábrázolt ez sem, nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Rajzolt virágot, csöndes téli tájat, békésen legelésző birkanyájat...