Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba.

Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.

A kis Annamária leült az egyik ház lépcsőjére és számolni kezdte napi jövedelmét. Ennyit még sohasem keresett! Az összes virágcsokrot eladta és ennek örömére elhatározta, hogy valami finom ennivalót vásárol beteg édesanyja számára. Arra gondolt, hogy néhány narancsot vesz, amit igen szeret anyukája.
Csak egy csokor viola maradt kosarában, de ezt már nem akarta eladni.
Annamária éppen zsebre tette a csengő pénzdarabokat, amikor kinyílt mögötte a kapu és egy néni lépett ki rajta.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek. Azt mondta az első:
- ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.  - Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
- ÉN VAGYOK A HIT! - Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak.

Egy asszony elmegy a nőgyógyászhoz, és így szól:

- Doktor úr, óriási bajban vagyok és nagyon nagy szükségem lenne a segítségére. A gyermekem még nincs egy éves, és megint terhes lettem. Nem akarok ilyen közeli korú gyerekeket.

- Rendben, mit szeretne tőlem?

- Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: - Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes.

„Pilátus közbeszólt: „Tehát Király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságottegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18,37)
„Igen, én király vagyok” – mondtad azon az utolsó vallatáson Pilátusnak. És csak akkor mondtad.
Nem mondtad a kenyérszaporításkor. Sem a vihar lecsendesítésekor, sem a halott Lázár sírjánál, sem a megtisztult leprásnak, sem a hatalommal zengő hangodat hallgató tömegnek.

Blöki, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt. A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Melinda zokogott és csak arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Blöki.
Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek, hogy amikor Blöki a Mennyországba érkezik, Isten felismerhesse.
Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk, és a lányom elkezdte diktálni a levelet:
Kedves Isten!
Megkérlek, vigyáznál a kutyámra? Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban.

A család szépen összegyűlt, a gyerekek meg elgondolni sem tudták, hogy mi az a nagy hír, ami miatt a szüleik ilyen titokzatosak. Velük sosem történik semmi. Tiszta unalom az életük. A legnagyobb izgalom az éltükben, ha néhány új virágot hoz a begónia.
A szülők az ebéd befejezése után bejelentették, hogy mostantól másképp szeretnének élni. Ezért aztán szépen eladják a családi házukat. Egy kisebb lakásba költöznek és vesznek egy hajót. Végre itt az ideje, hogy körülhajózzák a földet.

A jómódú gazda és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.
Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt!

Wormann Edit asszony híre elterjedt az egész angol birodalomban. Férje elhagyta gyermekeivel együtt. Nem rossz szándékkal tette ezt. Nem bírta tovább a munkanélküliséget és nem nézhette családja nélkülözését.
Áthajózott Amerikába, hogy ott szerencsét próbáljon, és aztán visszajöjjön szeretteiért.

Edit asszony tíz évig várta vissza a férjét. Se levél, se pénz, semmi nem érkezett tőle ez idő alatt. Kora reggeltől késő estig a varrógép mellett ült, hogy megszerezze gyermekei számára a mindennapit.

Egy szegény asszony talált egyszer egy tojást. Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit:

- Megszűnt a nyomor - mondta nekik. - Nézzétek, mit találtam: egy tojást. Nem esszük meg, hanem átvisszük a szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem tojatjuk tovább, hogy legyen sok csirkénk, meg tyúkunk és még több tojásunk. Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúklevest sem.