A kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és látta, hogy vadkecskék közé keverednek; mikor aztán beesteledett, valamennyit behajtotta a saját barlangjába. Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani, és így otthon etette meg őket. A sajátjainak csak kevés élelmet adott, éppen csak hogy ne éhezzenek, az idegeneknek viszont többet halmozott oda, hogy azokat is magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget ért, mindet kihajtotta a legelőre; a vadkecskék azonban a hegyekhez érve azonnal elfutottak.

Az ateista filozófia-professzor arról beszél a tanítványainak, mi a problémája a tudománynak Istennel, a Mindenhatóval. Megkéri az egyik új diákját, hogy álljon fel, majd a következő párbeszéd alakul ki:

Prof: Hiszel Istenben?
Diák: Teljes mértékben, uram.
Prof: Jó-e Isten?
Diák: Természetesen.
Prof: Mindenható-e Isten?
Diák: Igen.
Prof: A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek.

Ő azonban kifejtette a súlya teljesen relatív, hiszen attól függ hány percig tartjuk a kezünkben. Ha egy perc telik el még könnyű a pohár, ha tíz akkor már egyre nehezebbé válik, fél óra után pedig fájnak és remegnek a kezünk izmai, és alig várjuk hogy letehessük.
A vizet a mester a problémáinkhoz hasonlította, amelyeket hordozunk magunkkal és a súlyuk az évek során egyre nagyobbra nő stresszt és szomorúságot okozva ezzel. A kis tanítás lényege tehát az: hogy minden dolgot, amely feszültséget okoz a lelkünkben el kell engedni, a múltban történt sérelmeket el kell felejteni, hiszen az évek során problémákat okozhatnak mind lelki, mind testi szinten.

A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya. Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).
Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek.

Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka.

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány.

Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta.

Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem tudott, az az volt, hogy lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára készített ajándékot, egy dobozba csomagolta be, és tette a fa alá. Amikor szenteste az apja meglátta az ajándékot, kibontotta, látta, hogy a doboz belül üres.
Azt mondta a lányának:

- Tudod kislányom, az úgy szokás, hogy ha valakinek ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni.

Egy öregember azt mondta, hogy életében csak egyszer panaszkodott - amikor fázott a lába, és nem volt pénze cipőre. Akkor azonban látott egy embert, akinek nem volt lába. Sosem panaszkodott többé.

Két koldus lakott az egyik falu mellett. Az egyikük vak volt, a másiknak nem volt lába.

Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek.

A koldusok természetesen vetélytársak voltak szüntelen haragban álltak egymással. Ellenségek voltak nem barátok.

Amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkozott egy pillanatra. Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással, de ez most vészhelyzet volt.

A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába.

- Kapusi bácsi! Kapusi bácsi! Már csak egyet alszunk, és itt a Télapó! - rontott be lelkesen a kis ház ajtaján Boglárka.
- Szervusz, kislány! - köszöntötte az öregember, elnézően mosolyogva Boglárka szeleburdiságán. - Gyere ide és mesélj, mit kértél a Télapótól!
Boglárka fürgén odaszaladt az öreg Kapusihoz, és kényelmesen az ölébe fészkelte magát.
- Nagyon jó voltam az idén - mondta, és ujjain számolni kezdett. - Jól tanultam, jól is viselkedtem, sokat segítettem anyunak és apunak, mindig szót fogadtam - itt egy kicsit megakadt a felsorolásban -, vagy legalábbis majdnem mindig - helyesbített -, de azért igazán jó voltam, és ...

A bölcs és hőn szeretett Bal Sem Tov, amikor halálát közeledni érezte, maga köré gyűjtötte tanítványait és így szólt hozzájuk:
"Évtizedeken át közvetítő voltam számotokra, de most, hogy magatokra hagylak, nektek kell megtennetek azt, amit eddig én tettem értetek... Ismeritek a helyet az erdőben, ahová eljártam, hogy Istennel találkozzam.
Ezután magatok menjetek oda, és tegyétek, amit én tettem ott. Tudjátok, hogyan kell megrakni a fát a tűzhöz, hogyan kell meggyújtani, és milyen imákkal kell Istenhez szólni.