Egyszer volt, hol nem volt, volt messze innen egy királyság, melynek nevére senki sem emlékszik már, talán nem is volt igazi neve, talán mindig csak ez az egy neve volt, amelyen történetünk idején mindenki emlegette: Tükörország.

    Nevét kaphatta volna arany búzamezőiről, komor-zöld erdeiről, ég-kék kis tavairól, hanem ezek más országok ékei ugyanúgy, mint ezé, ám egyetlen másik ország sem büszkélkedhetett olyan palotával, amellyel Tükörország: hatalmas termeiben, úgy, mint kis szobáiban és minden apró zugában is végeláthatatlanul sok tükör volt a falakon.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag kereskedő. Ügyes ember volt, bizony jól értett az arany forgatásához, s hosszú évek alatt oly sok pénzt gyűjtött, hogy maga sem tudta volna megszámlálni.

    Ám ahogy teltek az évek és gyűltek az aranyak, úgy lett a kereskedő egyre boldogtalanabb és boldogtalanabb: mind kevesebb örömöt lelt vagyonában. Nem szerzett már számára gyönyörűséget sem hatalmas, díszes palotája cifra, hallgatag szobáival, sem magányos sétái óriási, csodaszép birtokán, de még a fényűző lakomák sem tudták felvidítani megkeseredett szívét.

A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.

Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot.

Élt egyszer egy cukorkakészítő mester, aki különféle színű és cukorkáit állat és madáralakira formázta. Amikor a cukorkákat eladta a gyerekeknek, azok vitatkozni és dicsekedni kezdtek: Az én nyulam jobb, mint a te tigrised… Az én mókusom lehet, hogy kisebb, mint a te elefántod, de sokkal finomabb… 

A cukorkás mester pedig nevetett, és arra gondolt, hogy a felnőttek, akik szemernyivel sem voltak okosabbak, mint ezek a gyerekek, úgy vélik, hogy az egyik ember különb, mint a másik.

Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vaktó fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.

Végül így szólt a hang:

- Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.

Miután eltűnt a jelenés, pásztorok csalódottan néztek egymásra.

Egy fiatal pár új házba költözik.

Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat.

„Milyen koszosak azok a ruhák”

- mondja a férjének, „lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni.

Talán mosószappanra lenne szüksége.”

A férj végighallgatja, és csendben fogyasztja a reggelijét.

Ez így megy a következő napokban is: amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:

-Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?

-Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?

-Nem. - Válaszolta az ember.

Zsidókhoz írt levél 13:1, 16

A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.

A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

A példa

A remete egyszer az erdőben meglátott egy héját, aki éppen húst vitt a fészkébe, amit aztán kis darabokra szakított és nemcsak a saját fiókáit etette meg, hanem egy sérült varjúfiókát is.

Élt a rengeteg erdőben egy szürke kis veréb, a tarka tehén és a ravasz róka. Szépen éldegéltek, mindenki végezte a maga dolgát. A kis szürke veréb a fán csipegette a magokat, a tarka tehén legelészett a réten, a róka pedig vadászgatott, (de nem verébre, mert repülni nem tudott). Bár néha fájt a foga veréb húsra is, de le kellett róla mondania.

Telt múlt az idő. Eljött a nagy hideg tél. Egyre hidegebb lett az idő. A kis veréb egyre jobban fázott, és didergett.