Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt.

Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap, mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta.

Volt egy módos ember, akinek rengeteg birtoka és kincse volt. Élete során sokat utazott és gyűjtött, és nem gondolt a jövőre. Nem volt felesége, gyermeke, sem közeli rokonsága, aki örökölhette volna vagyonát. Amikor elérte a halál küszöbét, aggódni kezdett a vagyona sorsa miatt. Nem akarta, hogy minden kemény munkája kárba vesszen.

Elhívta hát a város legbölcsebb emberét, és tanácsot kért tőle. A bölcs ember azt tanácsolta neki, hogy ossza szét vagyonát a szegények és rászorulók között.

Egy skót kisfiúról szól a történet, aki nem ette meg a szilvát, ezért édesanyja ágyba küldte őt és ezt mondta neki:

- Isten haragszik rád!

Hamarosan, miután a fiú bement a szobájába, nagy vihar tört ki. A villámlások és mennydörgések között az édesanya benézett a fiú szobájába, mert aggódott amiatt, hogy az égiháború miatt megrémülhet. Amikor csendesen kinyitotta az ajtót, látta, hogy a kisfia az ablakban áll és ezt suttogja:

- Milyen nagy hűhó néhány szilva miatt!

Megint beesteledett. Sötét van, és én nem szeretek sötétben lenni. Főleg nem egyedül. Ma újra nem játszottunk, pedig reggel megígérted, amikor kiraktál a suli előtt a kocsiból. Emlékszel, azt mondtad, ha ügyes leszek, figyelek, nem leszek rossz és nem hozok rossz jegyeket, akkor este játszani fogunk. Mi, együtt. Talán még apa is.

Hét óra volt, amikor kiszálltam reggel a kocsiból. Volt még egy óra, hogy a többiekkel játsszak, mielőtt becsengettek. Már nagyon kezdtünk unatkozni, ezért tartottunk egy futóversenyt a folyosón.

Egy fiatal lány, Anna, arról álmodozott, hogy zenész lesz. Nap mint nap a zongoráján játszott, és a szívében égett a vágy, hogy egyszer a nagy színpadokon állhasson.

Bár sokan lebeszélték róla, mondván, hogy egy ilyen álom csak álom marad, Anna szívénél erősebbnek érezte a hívást. Egy nap azonban egy hír érkezett hozzá: zenei tehetségkutató versenyre lehet jelentkezni.

Anna először habozott, de végül bátorságot vett magának, és elindult a versenyre.

Napóleon, életpályájának csúcsán cinikusan válaszolt valakinek, aki megkérdezte, hogy vajon Isten Franciaország oldalán áll-e?

- Isten azon az oldalon van, ahol a legerősebb a tüzérség."

Aztán jött a waterlooi csata, ahol Napóleon elveszítette a harcot és birodalmát is. Évekkel később Szent Ilona szigeén, a száműzetésben megalázkodott és idézte Kempis Tamás sgavait: Ember tervez, Isten végez.

Ezzel a leckével találkozunk mindnyájan a történelemben.

Isten véghez tudja vinni akaratát - az ember ellenében is!

Egyedül élt. Minden este megvárta a televízió utolsó híradóját, így másnap gyakran fáradt volt. Tudta, több alvásra lenne szüksége.

Az orvosa mondta is, hogy iparkodjon korábban ágyba kerülni, és biztonság okáért megkérdezte, hogy nem kínozza-e álmatlanság?

- Ellankezőleg! Ha megvárom az utolsó híradó végét, akármilyen későn sugározták is, nagyon jól tudok utána aludni - hangzott a válasz.

- De muszáj minden este olyan későig fennmaradnia?- érdeklődött az orvos.

Szép estét!

"- Ügyfélszolgálat: Igen, miben segíthetek?

- Felhasználó: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végig vezetne kérem a folyamaton?

- Ügyfélszolgálat: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?

- Felhasználó: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?

- Ügyfélszolgálat: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét? -

- Felhasználó: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg.

    Élt egyszer réges-régen faluszéli kis házában egy bányász. Övé volt a falu egyetlen bányája, melyet még szülei hagytak rá, s amely becsülettel nyújtott megélhetést gazdájának már hosszú évek óta. A jófajta szenet ismerte is a környéken mindenki, s téli estéken gyakran áldották a bánya fekete ajándékát. Merthogy a bánya szenet adott emberemlékezet óta hűséggel, no nem sokat, éppen csak annyit, amennyiből tisztességgel eltarthatta a bányászt, s ki tudja még hány felmenőjét annak előtte.

Henri J. M. Nouwen egyik könyvében olvasom ezt a történetet:

„Az ács így szól az inashoz:

Tudod, miért ilyen nagy és öreg ez a fa?

Az inas így felelt:

Nem. Miért?

Mert nem jó semmire – hangzott az ács válasza. – Ha használható lenne, már kivágták és szétfűrészelték volna, s ágyat, asztalt és székeket készítettek volna belőle. De haszontalan, így hát növekedhetett. Azért ilyen nagy most, hogy megpihenhess az árnyékéban.

(Az író megjegyzése:)

Amikor a fa értéke maga a fa lett, szabadon növekedhetett a fény felé.