Lent a verőfényes délvidéken két szerzetes olajfát ültetett.

- Istenem - így imádkozott az egyik - küldj jó kiadós esőt, hogy a fácska gyökeret verhessen.

Isten meghallgatta a kérését. Azután így imádkozott:

- Istenem, most küldj napsütést!

Úgy lett. Azután kérte, hogy jöjjön a dér, hogy megszilárduljon a fácska kérge. S valóban, belepte a fát az ezüstös dér - és erre a fa elpusztult. Felkereste szerzetestársát és szomorúan elbeszélte neki, hogy mi lett a fával.

Egyszer a király sétára indult a királyi kertben. Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.

A tölgyhöz fordult.

- Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő - mondta a tölgy.

A fenyőre nézett.

- Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.

A szőlőhöz lépett:

- Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.

Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.

Az előadás résztvevői figyelmesen hallgatják a papot.

-Krisztus a világ világossága - hírdeti a szónok. Hirtelen fölkel egy férfi, és az előadó szavába vág:

-Mindez csak üres szóbeszéd! A villany világít az utakon, nem Krisztus.

A hallgatóság döbbenten néz a papra, az pedig nyugodtan szól oda a hitetlennek:

-Igen?... Nos, akkor majd, amikor haldoklik, gyújtson fel minél több lámpát.

Szavait derültség és taps kíséri. A gúnyolódó nem szól többet

A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, mostmár megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide.

Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla.

A tanár egy papírlapot adott a gyerekek kezébe és azt kérte gyűrjék gombóccá. Egy kísérlettel akarta bemutatni, hogyan működnek a kiváltságok a társadalomban. A tanár leültette a gyerekeket és az első pad elé odatette a kukát.
- A játék nagyon egyszerű - mondta. - Ti mind egy ország polgárai vagytok, és mindnyájatoknak lehetősége van arra, hogy meggazdagodjon és feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán. Ehhez nem kell mást tennetek, mint beledobni a kukába a papírgombócot úgy, hogy ülve maradtok.

Egy hadsereg egyik lovasezrede a község utcáin vágtatott keresztül. Az ezredes egyszerre csak egy kis ötéves lányt vett észre az utca közepén, akit édesanyja a vad futásban elveszített. Ha az ezredes otthagyja a kisleányt, azt a lovak menthetetlen agyontiporták volna. Egy szempillantás alatt leugrott a lováról, odaugrott a kisleányhoz és fölemelte.

E percben egy gránát csapott le arra a helyre, ahol az ezredes lova állott, és a lovat darabokra tépte, az ezredes pedig a kisleánnyal együtt sértetlen maradt.

Volt egyszer egy fogadó, melyet "Ezüst Csillag"-nak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába, mert a várt nyereséget nem tudta elérni.

Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.

A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.

Ugyan ki látott már rossz embert virágot öntözni, gondozni és bennük gyönyörködni. De, hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, igazolja azt az alábbi történet:

A kertész nagyon szerette a virágokat,  reggeltől estig csak az illatos növényekkel foglalkozott. Más nem is  érdekelte, csak a rózsái, liliomai, a szebbnél szebb színekben pompázó  virágai. Öntözgette, kapálgatta, trágyázta őket. Ám ennek a kertésznek volt családja  is. Jó felesége, aki csak türelmesen nézte, hogy az ura egész napját a  virágainak szenteli, és másra nem is futja  az idejéből.

Az Egyesült Államokban egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az egyik szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek...

Miután kellőképpen megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:

A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat mint más gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége?