A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés…

A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.

- Megőrültél, kis csavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!

A vasgerendák nem hittek a fülüknek:

- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!

Élt egyszer három jó barát. Barátságuk azzal kezdődött, hogy mindhárman ugyanazon a napon születtek, egy iskolába jártak, s mindig egymás mellett ültek. Később azonban sorsuk három irányba sodorta őket: egyikük tanár lett, a másik orvos, a harmadik pedig, mivel igen alacsony termetű volt, elszegődött a cirkuszba bohócnak.

A három jó barát gyakran találkozott egymással, egészen addig a napig, míg mindhárman egy autóbaleset áldozatai nem lettek. A mennyország kapuja előtt találkoztak, ismét nagy jókedvvel.

Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza?

Hoztam egy tanulságos igaz történetet. Van egy mondás, mely szerint a legszegényebb ember is boldog, ha elégedett. Tudjuk, mert megtanultuk: fájhat az, ami nincs, de attól még nem lesz. Az önsajnálat csak lehúzza az embert.
A spirál felfelé fordításához a kezdőpont mindig az elfogadás. Elfogadni a helyzetet olyannak, amilyen, és "újratervezés indul " jelszó jegyében erről a kezdőpontról indítani a nyílvesszőt a célunkat jelölő kör közepébe. Jó ideje már annak, hogy jókívánságaimban helyett kapott a "kívánom, hogy légy boldog és mindig elégedett", mondatrész is.

Az idős Bayazid mesélte:
Amikor fiatal voltam, forradalmi gondolataim voltak és az Istenhez így imádkoztam: "Uram, adjál annyi erőt, hogy megváltoztassam a világot!" Amikor életem derekánál voltam és láttam, hogy nem sikerült a tervem, akkor így imádkoztam: "Uram, add meg a kegyelmet, hogy a környezetemet meg tudjam változtatni: szüleimet, testvéreimet, barátaimat!" Megöregedtem, és belátom magam is, hogy milyen ostoba voltam. Most már csak így imádkozom: "Uram add, hogy meg tudjak változni!" Ha ifjúságomtól fogva így imádkozom, nem veszítettem volna el az életem!

A sötét és veszélyes erdőn át egy irányba haladt a két jóbarát. Váratlanul egy kiéhezett és morgó medve állta el az útjukat. Az egyik félelmében felmászott a fára és elbújt a lombok között. A másiknak már nem volt ideje sem elfutni, sem fára mászni, hát elterült a földön és úgy tett, mintha halott lenne. Régebben hallotta, hogy a medvék a halottat nem bántják.

Amikor a medve a földön fekvő baráthoz ért, körülszaglászta az orrával és még a fülébe is belemorgott.

Egy Nobel-díj várományos professzor a tudományos élet hajszáját ki akarta pihenni és elutazott a tengerpartra. Látta, hogy a parton egy halász hálóját foltozta. Nagy nehezen rábírta, hogy vigye el csónakázni.
Már jó távol voltak a parttól, amikor a professzor faggatóra fogta a halászt.
- Ismered-e a történelmet?
- Nem.
- Hát akkor elveszítetted életed negyedrészét.
- És a csillagászathoz értesz-e?
- Nem.
- Akkor elveszítetted az életed felét!

Egy afrikai templomban felajánláskor szokás volt, hogy a hívek adományát is összegyűjtötték. Két izmos férfi vitt egy fonott kosarat, amelyben különben a gabonát szokták a mezőről behordani.

Az utolsó padban egy kis fekete fiú bánatosan nézte a félig üres kosarat, amint sorról sorra vitték. Nagyot sóhajtott, mivel neki nem volt mit tenni a kosárba.

A kosár pontosan előtte volt. Mindenki nagy csodálkozására beleült a kosárba és így szólt:

- Ennél nagyobb ajándékot nem tudok adni az Istennek.

Egy öreg, nyájas kertész, igen jótékony volt a szegények iránt. Nélkülözhető kevés pénzecskéjét, melyért szebb ruhát, csinosabb házi berendezést, vagy akármi más gyönyört szerezhetett volna magának, a szűkölködőknek adta, kik hozzá segélyért folyamodtak. Ilyenkor azt szokta mondani: "Ejnye no, megint egy almát kell keresztül vetnem a sövényen."

Egyszer megkérdezték tőle, hogy mit ért ezen különös szavak alatt. A kertész ekkor a következő történetet beszélte el.

Egy kocsmában többen üldögéltek és ittak. A hangulat emelkedett volt. Mindenféléről beszélgettek, végül az asszonyokra terelődött a szó, amiben egyik a másikat akarta felülmúlni. Csak az egyik férfi hallgatott. Ez feltűnt a többieknek.

- És te? - kérdezték. - Te semmit sem mondasz?

- Nem - válaszolta. - Én ebben nem vehetek részt. Nincs semmi okom panaszra a feleségem miatt. Nem szól egy rossz szót sem.

A többiek nevettek és így szóltak: - Ilyen nincs.