Két ember ment együtt az úton, és mindegyik a vállán vitte a maga batyuját. Az egyik megállás nélkül haladt, le sem véve válláról a terhet, a másik azonban minduntalan megállt, s letéve batyuját, leült pihenni. Igen ám, csakhogy mindig újból fel kellett vennie és ismét vállára emelni a batyut, így aztán az, aki le-levette terhét, sokkal hamarabb kifáradt, mint amaz, aki egyszer sem tette le.

Az Ember elment a Bölcshöz:
- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.

Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.
- Miért búsulsz? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert.

Egy hideg téli reggel volt, amikor egy férfi (Joshua Bell világhírű hegedűművész) megállt a Washington DC egyik metró állomásán és hegedülni kezdett. Negyvenöt perc alatt a zenetörténelem hat egyik legnehezebb Bach darabját játszotta, a mintegy három és fél millió dollár értékű Stradivariján. Amikor vége lett, csend lett. Se egy tapsot, se egy hangos éljenezést nem lehetett hallani. Több ezer ember sétált el mellette úgy, hogy füle botját sem mozdította a világ egyik legjobb zenészére.

Egyszer volt egy jómódú család, ahol anya, apa, nagypapa, és 1 gyerek élt együtt egy fedél alatt. A családi étkezések mindig közösen, az asztalnál zajlottak.
Karácsonykor mindig szép terítő, friss virág, és drága étkészlet került az asztalra, úgy, ahogy illik. A nagypapa már öreg volt, reszketett a keze, sokat betegeskedett, ezért kilötyögtette az ételt a drága asztalterítőre. Rossz szemmel nézte ezt a menye, és ezért korholta az idős embert. Karácsonykor azonban megelégelte a dolgot, és nem engedte a családi asztalhoz ülni.

Van két testvér. Mindkettő friss, életerős, bátor harcos. Az egyik testvér fogadást ajánl a másiknak:
- Tartsunk versenyt, melyikünk tudja hamarabb háromszor körülrepülni a világot.
A másik elfogadta, mire a kihívó testvér azonnal felpattant csodálatos pávájára és repült, repült, repült és nagyon hamar megvolt a világ háromszori körberepülése. Amikor visszatért, testvére már várta.
- Hát te? Hogyhogy már itt vagy? Háromszor körüljártad a világot? De hát hogyan csináltad?

Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.

Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba...

Volt egy időszak az életemben, úgy húsz évvel ezelőtt, amikor taxisofőrként kerestem a kenyerem, New Yorkban. Igazi cowboy-élet volt, nem volt főnököm. És mint a szerencsejátékos, annyira élveztem, hogy minden egyes új utas más és más, előre megjósolhatatlan élményt tartogatott: pont, mint amikor kockát dobsz a játékteremben. Amire nem számítottam, hogy az autóm elkezdett amolyan gyóntatófülkeként is üzemelni. Éjszaka vezettem, nem láttam az utast, csak mentünk, mindig két idegen az éjszakában, és hallgattam, ahogy alkalmi útitársam az életéről mesél.

Egy ház renoválása során egy japán felnyitotta a háza falát.
A Japán házak falai fából készült, üreges falak. Ahogy bontott, felfedezte, hogy egy gyík van bent fogságban, mivel a fal szögelése közben annak idején egy szög átütötte az egyik lábát. Látja a japán ezt, sajnálja nagyon, és egyúttal kíváncsi is, hisz látja, hogy oda van szögelve, a ház pedig tíz éve épült!
Hogyan történt?

A gyík tíz évig túlélte ebben a helyzetben!
Egy sötét falon belül, mozgás nélkül ez lehetetlen és őrjítő!!

Ma bejött az üzletbe egy idős bácsi. Vásárolt egy könyvet és távozás előtt elővett egy préselt borostyánlevelet.
Megkérdezte tőlem, hogy tudom -e mi ez valójában; Mond-e valamit nekem ez a kis növény?

Közben melegen mosolygott.
Elmagyarázta hát röviden az "útravalót":
A borostyán a szegények útlevele. Neve magában hordozza Krisztus Testét és Vérét, azaz a bort és az ostyát.

A gazdagok a nyakukban viselik, mint borostyán nyakláncot, nyakéket.
Mindig figyelmeztessen az Oltáriszentségre e kis levél, amelyet most nekem ad..., ezzel elköszönt és távozott.