Élt egyszer egy cukorkakészítő mester, aki különféle színű és cukorkáit állat és madáralakira formázta. Amikor a cukorkákat eladta a gyerekeknek, azok vitatkozni és dicsekedni kezdtek: Az én nyulam jobb, mint a te tigrised… Az én mókusom lehet, hogy kisebb, mint a te elefántod, de sokkal finomabb… 

A cukorkás mester pedig nevetett, és arra gondolt, hogy a felnőttek, akik szemernyivel sem voltak okosabbak, mint ezek a gyerekek, úgy vélik, hogy az egyik ember különb, mint a másik.

Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vaktó fényesség vette őket körül. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd.

Végül így szólt a hang:

- Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre.

Miután eltűnt a jelenés, pásztorok csalódottan néztek egymásra.

Egy fiatal pár új házba költözik.

Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat.

„Milyen koszosak azok a ruhák”

- mondja a férjének, „lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni.

Talán mosószappanra lenne szüksége.”

A férj végighallgatja, és csendben fogyasztja a reggelijét.

Ez így megy a következő napokban is: amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:

-Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?

-Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?

-Nem. - Válaszolta az ember.

Zsidókhoz írt levél 13:1, 16

A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.

A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

A példa

A remete egyszer az erdőben meglátott egy héját, aki éppen húst vitt a fészkébe, amit aztán kis darabokra szakított és nemcsak a saját fiókáit etette meg, hanem egy sérült varjúfiókát is.

Élt a rengeteg erdőben egy szürke kis veréb, a tarka tehén és a ravasz róka. Szépen éldegéltek, mindenki végezte a maga dolgát. A kis szürke veréb a fán csipegette a magokat, a tarka tehén legelészett a réten, a róka pedig vadászgatott, (de nem verébre, mert repülni nem tudott). Bár néha fájt a foga veréb húsra is, de le kellett róla mondania.

Telt múlt az idő. Eljött a nagy hideg tél. Egyre hidegebb lett az idő. A kis veréb egyre jobban fázott, és didergett.

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.

Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:

- Nem unod a várakozást?

- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.

- Miért?

- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.

Már kisiskolás koromban én is boldog csúzlitulajdonossá válhattam. A nagyapa nézte ki, majd vágta le az ipszilon alakú faágat, s kötötte rá nagy szakértelemmel a gumibelsőt. Ő bibliai szóval parittyának nevezte. Vittem folyton magammal a nadrágzsebben. A másik zsebem tele volt kaviccsal, és lőttem mindenre. Eleinte csak a cserépkorsókat céloztam meg, amelyek a kerítésre aggatva száradtak, aztán én is a fák alatt toporogtam órákig, zsákmányra lesve. Sose találtam célba, még a nagymama köcsögjei is épek maradtak, mígnem egy alkalommal elejtettem az első áldozatot.

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:

- Te hiszel a születés utáni életben?

- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

- Hát ez ostobaság!