Egy fiatal pár új házba költözik.

Első reggel, reggelizés közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat.

„Milyen koszosak azok a ruhák”

- mondja a férjének, „lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni.

Talán mosószappanra lenne szüksége.”

A férj végighallgatja, és csendben fogyasztja a reggelijét.

Ez így megy a következő napokban is: amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:

-Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?

-Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?

-Nem. - Válaszolta az ember.

Zsidókhoz írt levél 13:1, 16

A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek tudtukon kívül, angyalokat vendégeltek meg.

A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

A példa

A remete egyszer az erdőben meglátott egy héját, aki éppen húst vitt a fészkébe, amit aztán kis darabokra szakított és nemcsak a saját fiókáit etette meg, hanem egy sérült varjúfiókát is.

Élt a rengeteg erdőben egy szürke kis veréb, a tarka tehén és a ravasz róka. Szépen éldegéltek, mindenki végezte a maga dolgát. A kis szürke veréb a fán csipegette a magokat, a tarka tehén legelészett a réten, a róka pedig vadászgatott, (de nem verébre, mert repülni nem tudott). Bár néha fájt a foga veréb húsra is, de le kellett róla mondania.

Telt múlt az idő. Eljött a nagy hideg tél. Egyre hidegebb lett az idő. A kis veréb egyre jobban fázott, és didergett.

Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.

Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:

- Nem unod a várakozást?

- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.

- Miért?

- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.

Már kisiskolás koromban én is boldog csúzlitulajdonossá válhattam. A nagyapa nézte ki, majd vágta le az ipszilon alakú faágat, s kötötte rá nagy szakértelemmel a gumibelsőt. Ő bibliai szóval parittyának nevezte. Vittem folyton magammal a nadrágzsebben. A másik zsebem tele volt kaviccsal, és lőttem mindenre. Eleinte csak a cserépkorsókat céloztam meg, amelyek a kerítésre aggatva száradtak, aztán én is a fák alatt toporogtam órákig, zsákmányra lesve. Sose találtam célba, még a nagymama köcsögjei is épek maradtak, mígnem egy alkalommal elejtettem az első áldozatot.

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:

- Te hiszel a születés utáni életben?

- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

- Hát ez ostobaság!

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:

– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz, ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.

A halál a városfalnál ül, és vár. Egy okos ember érkezett a városba, aki meglátja őt és megkérdezi: 

- Halál, te mit keresel itt? 

A halál azt válaszolja: 

- Bemegyek a városba, és elviszek 100 embert. Az okos ember beszalad a városba, és azt kiáltja: 

- Jön a halál, 100 embert el fog vinni!

 Az emberek beszaladtak a házukba és több hétre bezárkóztak. 5000 ember halt meg. Amikor az okos ember elhagyta a várost, a halál még mindig ott ült. Az okos ember dühösen kiabált: - 100 embert akartál elvinni, de 5000 halt meg!