Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:

– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz, ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.

A halál a városfalnál ül, és vár. Egy okos ember érkezett a városba, aki meglátja őt és megkérdezi: 

- Halál, te mit keresel itt? 

A halál azt válaszolja: 

- Bemegyek a városba, és elviszek 100 embert. Az okos ember beszalad a városba, és azt kiáltja: 

- Jön a halál, 100 embert el fog vinni!

 Az emberek beszaladtak a házukba és több hétre bezárkóztak. 5000 ember halt meg. Amikor az okos ember elhagyta a várost, a halál még mindig ott ült. Az okos ember dühösen kiabált: - 100 embert akartál elvinni, de 5000 halt meg!

Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám. Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket...

Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak. Az egyik kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt.

Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb. Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta, törölgette a zálogboltját. Az ügyfelei többnyire visszajöttek zálogba adott holmijukért, és Pappy alig keresett az üzleten. Nem bánta, számára a bolt inkább kellemes időtöltés volt, mint megélhetési forrás.

Egyik nap, miközben újonnan összerakott lámpását fényesítgette, megszólalt a bejárat fölötti csengettyű.

Tizenkettedik születésnapjára Stefano Roi azt kérte hajóskapitány atyjától, vigye magával a szép vitorlásán.

– Ha nagy leszek – mondta –, én is a tengereket akarom járni, akárcsak te. Még szebb is, nagyobb is lesz a hajóm, mint a tiéd.

– Adja Isten, hogy úgy legyen, fiacskám – felelte az apja. S mivel épp aznap kellett tengerre szállnia magával vitte a fiát.

Gyönyörű, verőfényes nap, tükörsima tenger. Stefano először volt a hajón, boldogan bóklászott hát föl-le a fedélzeten, ámulva nézte a bonyolult vitorlásmanővereket.

– Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.

– Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.

– A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és – azt hiszem, így hangsúlyozta – gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de biztosan. – Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?

– Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.

– Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szikla, s rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó, mellette egy kis udvaron élt egy tyúk. Egyszer csak nagy szél kerekedett, s a sasfészekből az egyik tojás legurult a kis udvarra a tyúkhoz. Az meglátja a tojást, hozzáteszi a sajátjai mellé, s kikelti.

A tyúk azt hiszi, hogy csibét keltett ki, és a “csibe” egyre csak nő. Gyorsabban nő, mint a testvérei, s jár-kel az udvaron. Egész életében arra van nevelve, hogy magot kell felcsipkednie a talajról.

Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony – szemben a bölccsel – nem tudhatta magáénak a népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a mestert.

Végül is kidolgozott egy tervet:

– Holnap – mondta a herceg –, amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek. Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom: “No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?” Ha azt mondja, holt, kinyitom majd a kezemet és hagyom a madarat elrepülni.

Egy férfi nagy lakomát rendezett, meggyújtotta a grillt, és ezt mondta a lányának: ′′ Lányom, hívd meg a szeretteidet és szomszédaidat, hogy egyenek velünk...".

A lánya utcára vonult, és azt kiabálta: ′′ Segítsetek eloltani a tüzet apám házánál!"

Néhány pillanatra egy csapatnyi ember jött ki, a többi meg úgy tett, mintha nem hallotta volna.

Az emberek, akik jöttek, elcsodálkoztak, hogy nem is gyulladt ki a ház. Ők addig ehettek, ihattak, ameddig akartak.

Az apa elképedten lányához fordult, és azt mondta: ′′ Azok, akik eljöttek, akiket még sosem láttam, hol vannak a szeretteink, rokonaink, barátaink?

Egy falut hirtelen elöntötte a folyóból kiáramló hatalmas mennyiségű víz, amely az emberekben nagy rémületet váltott ki. Mindenki elkezdett menekülni a faluból csónakokkal biztonságosabb helyekre.

A csónakkal menekülő emberek látták, hogy a falujuk plébánosa még a templom oldalába kapaszkodva várta, hogy megmenekül. Az emberek odaszóltak neki, hogy jöjjön plébános úr elvisszük, szálljon be a csónakjukba, mert nagyon gyorsan emelkedik a víz a faluban. A plébános azt mondta, hogy nem megy, mert az Isten megígérte neki, hogy meg fogja menteni.