Volt egyszer egy vidám és kedves család, akik a város szélén laktak egy szép kis házban. Egyik este éppen a vacsoraasztalnál ültek, amikor valaki kopogtatott. Az apa odament ajtót nyitni.

Egy szakadt öltözetű öregember állt odakint, rongyos nadrágján még gombok sem voltak. Egy tele kosár zöldséget hozott. Megkérdezte a családot, hogy szeretnének- e venni belőle. Ők rögtön igent mondtak,csakhogy az öreg mihamarabb elmenjen.

Idővel azonban barátság alakult ki a család és az öregember között.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. A falu mentén egy esős évszakban kiáradt a folyó. A háborgó víz áttörte a gátat, és elárasztotta a falu utcáit. A házak egymás után dőltek össze, mindenki próbálta megmenteni családját, jószágait, kis vagyonkáját. Egyedül a pap nem menekült, nyugodtan ült, és nézte, ahogy a víz egyre magasabbra emelkedik. A falusiak egy csónakkal mentek érte, és így kérlelték:

-Tisztelendő úr, fogja a holmiját, gyorsan szálljon be a csónakba, mert különben elviszi az árvíz, és akkor már nem tudunk magán segíteni!

Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.

„Apa nézd, azok ott hátul a fák!”

Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.

Ismét kiáltás…

„Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!”

A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:

„Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?” –kérdezték az apját.

Az idős ember mosolyogva válaszolt:

„A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a műtét óta.

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével. Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek.

Egy órásműhelyben a polcra tettek egy éppen elkészült kis órát. Ott állt két idősebb óra között, amelyek buzgón ketyegték másodperceiket.

- Úgy, most tehát rajtad a sor – mondta az egyik a kettő közül.

– Sajnállak! Most ugyan vidám vagy, de várj csak, majd ha egy évben több mint 31 milliószor ketyegsz, akkor erőd végén leszel.

- Micsoda, 31 milliószor ketyegni! – kiáltotta ijedten az újonnan jött.

- Arra sosem volnék képes! – és kétségbeesésében azonnal meg is állt.

Híres építészmérnök volt és dúsgazdag. Gyönyörű palotákat épített, templomokat, iskolákat tervezett. Egyik siker a másik után érte, míg végül egyik nagy vállalkozásába belebukott. Vagyona elúszott és az izgalmak beteggé tették. Elhagyatva, elfelejtve feküdt hónapos szobájában, amikor bekopogtatott hozzá egy fejkendős szegény asszony. Ennivalót hozott és rendbe tette a szobáját. Amikor a beteg megkérdezte, miért teszi ezt, így válaszolt:

- Mérnök úr megtámasztotta a kunyhónkat, téglát és cementet adott, amikor az majdnem a fejünkre szakadt.

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy picike helyet kaptak a hideg pincében.

Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért.

Az idősebb angyal így felelt:

- A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak

Az Ember elment a Bölcshöz:

- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!

- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.

- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.

Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,

csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.

Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.

Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.

Volt egyszer egy fogadó, melyet "Ezüst Csillag"-nak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába, mert a várt nyereséget nem tudta elérni.

Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.