"Istenem, kérlek, szólj hozzám!", suttogta az ember.

És a réti pipis énekelni kezdett, - de az ember nem hallotta meg.

Így az ember kiáltott: "Istenem, kérlek, szólj hozzám."

Mennydörgés rázta meg az eget, és villámlás hasította ketté, - de az ember nem hallotta meg.

Az ember körülnézett és azt mondta: "Istenem, engedd meg, hogy lássalak."

És felragyogott a nap az égen, - de az ember nem látta.

Erre az ember még hangosabban kiáltott: "Uram, tégy csodát!"

És új élet született a világra, - de az ember nem vette észre.

Egyszer egy szegény asszony talált egy tojást.

Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit.

- Megszűnt a nyomor- mondta nekik.

- Nézzétek mit találtam: egy tojást. Nem esszük meg, hanem átvisszük a szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem hagyjuk, hogy tovább tojjon, hogy legyen sok csirkénk, meg tyúkunk és még több tojásunk.

Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúkhúslevest sem.

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.

Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal.

Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.

- Imádkozni jövök - válaszolta a férfi.

- Imádkozni... Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?

- Hát... mindennap benézek a templomba és annyit mondok: "Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek.

Egy alig 6 esztendős kislány sétált az utcán. Egy ékszerüzlet előtt ment el, amelynek kirakatában megpillantott egy gyönyörű, kékszínű drágakövekkel kirakott nyakéket. Bement a boltba, nagy fekete szemei megteltek könnyel. Azt mondta az eladónak:

- Meg szeretném venni ezt a nyakéket a nővéremnek. Be tudná szépen csomagolni, és a dobozra tegyen, kérem egy nagy masnit is. – mondta,

- Ez egy nagyon drága nyakék. Mennyi pénzed van? – kérdezte az ékszerész.

A kislány gondolkodás nélkül a zsebébe nyúlt, és elővett pár darab aprópénzt, két kis tengeri kagylót, és egy hajgumit.

Volt egyszer egy vidám és kedves család, akik a város szélén laktak egy szép kis házban. Egyik este éppen a vacsoraasztalnál ültek, amikor valaki kopogtatott. Az apa odament ajtót nyitni.

Egy szakadt öltözetű öregember állt odakint, rongyos nadrágján még gombok sem voltak. Egy tele kosár zöldséget hozott. Megkérdezte a családot, hogy szeretnének- e venni belőle. Ők rögtön igent mondtak,csakhogy az öreg mihamarabb elmenjen.

Idővel azonban barátság alakult ki a család és az öregember között.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. A falu mentén egy esős évszakban kiáradt a folyó. A háborgó víz áttörte a gátat, és elárasztotta a falu utcáit. A házak egymás után dőltek össze, mindenki próbálta megmenteni családját, jószágait, kis vagyonkáját. Egyedül a pap nem menekült, nyugodtan ült, és nézte, ahogy a víz egyre magasabbra emelkedik. A falusiak egy csónakkal mentek érte, és így kérlelték:

-Tisztelendő úr, fogja a holmiját, gyorsan szálljon be a csónakba, mert különben elviszi az árvíz, és akkor már nem tudunk magán segíteni!

Egy 24 éves fiú bámult ki a vonat ablakán.

„Apa nézd, azok ott hátul a fák!”

Az apja elmosolyodott. Egy fiatal házaspár ült mellettük és figyelték a fiú nagyon gyerekes viselkedését.

Ismét kiáltás…

„Apa nézd, a felhők olyanok, mintha velünk jönnének!”

A fiatal pár nem tudott már tovább ellenállni:

„Miért nem viszi el a gyerekét egy jó elmeorvoshoz?” –kérdezték az apját.

Az idős ember mosolyogva válaszolt:

„A kórházból jövünk. A fiam vakon született, és csak pár nap telt el a műtét óta.

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével. Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek.

Egy órásműhelyben a polcra tettek egy éppen elkészült kis órát. Ott állt két idősebb óra között, amelyek buzgón ketyegték másodperceiket.

- Úgy, most tehát rajtad a sor – mondta az egyik a kettő közül.

– Sajnállak! Most ugyan vidám vagy, de várj csak, majd ha egy évben több mint 31 milliószor ketyegsz, akkor erőd végén leszel.

- Micsoda, 31 milliószor ketyegni! – kiáltotta ijedten az újonnan jött.

- Arra sosem volnék képes! – és kétségbeesésében azonnal meg is állt.

Híres építészmérnök volt és dúsgazdag. Gyönyörű palotákat épített, templomokat, iskolákat tervezett. Egyik siker a másik után érte, míg végül egyik nagy vállalkozásába belebukott. Vagyona elúszott és az izgalmak beteggé tették. Elhagyatva, elfelejtve feküdt hónapos szobájában, amikor bekopogtatott hozzá egy fejkendős szegény asszony. Ennivalót hozott és rendbe tette a szobáját. Amikor a beteg megkérdezte, miért teszi ezt, így válaszolt:

- Mérnök úr megtámasztotta a kunyhónkat, téglát és cementet adott, amikor az majdnem a fejünkre szakadt.