Egy este, naplemente idején, háza küszöbén elmélkedett a földműves és élvezte a hűvös estét. Közelében volt egy út, amely a faluba vezetett. Jött valaki, és amikor meglátta a gazdát, elgondolkozott: „Ez egy lusta férfi lehet, nem dolgozik, és az egész napot a küszöbén ülve tölti el...” Később egy másik utas jött arra. Ő pedig ezt gondolta: „Ez a férfi egy szoknyavadász. Csak azért ül itt, hogy a lányokat nézze és megjegyzést tegyen rájuk...” A harmadik idegen, aki a helység felé igyekezett, így gondolkozott:  „Ez a férfi biztosan egy szorgalmas ember.

Dr. Helen Roseveare orvost egy éjjel szüléshez hívták. Bár a nővérekkel együtt mindent megtett, amit csak tudott, az anya meghalt. Pici koraszülöttet és egy kétéves leánykát hagyott hátra.

A kongói eldugott kis kórház missziói orvosát a tehetetlenség keserű érzése szorongatta.

– Ha azt akarjuk, hogy a gyermek életben maradjon – fordult a szülésznőkhöz – , egyenletes hőmérsékletet kell biztosítanunk a számára.

De hát nem volt inkubátor, nem volt elektromosság!

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza ilyen korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.

- Mivel tölti az idejét? – kérdezi a szakember.

- Hát például, halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Mikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk.

Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével. Egy szép napon, amikor mendegélt elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. „Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét.

Hideg tél volt. A leghidegebb évek óta!

Rengeteg állat elpusztult az erdőben. Megfagytak.

A sünök kitalálták, hogy összehúzódnak szorosan az odújukban és így egymást melegítve átvészelik a telet. Összebújtak, és már nem is fáztak, de nem telt bele sok időbe, hogy észrevegyék a sebeket magukon, amiket a hozzájuk bújó társuknak a tüskéi okoztak rajtuk.

Nem lesz ez így jó, gondolták és eltávolodtak egymástól. Eltelt egy óra és újra vacogtak a hidegben, így hát választás elé kényszerültek:

Vagy külön válnak, és ezáltal eltűnnek a Föld színéről vagy összebújnak és elviselik egymás tüskéit.

Egyszer a karácsonyi ünnepek előtt, az adventi időszakban ellátogattam egy gyermekotthonba. A gyerekek örömmel fogadtak, este sétára hívtak, bejártuk a kivilágított várost, jólesett megosztani az élményt, együtt belépni a karácsonyi ünnep sugár-pitvarába. Célja is volt az utunknak, egy hatalmas fenyőfa, melyet az egyik téren állítottak föl, csillogtak-villogtak rajta az üveggömbök, a fényes papírba csomagolt dobozok, amelyek ki tudja, milyen titkokat rejtettek.

Mikor innen már visszafordultunk, észrevettem, hogy a kis Sanyika nemcsak szorosabban kapaszkodik belém, hanem minduntalan a kezemre hajtja a fejét.

Egy drága ruhát viselő nő panaszkodik a pszichológusának, hogy úgy érzi, férjével az életük üres lett, már semmi nem olyan, mint régen. Azt szeretné, hogy végre újra boldog legyen.

A pszichológus megkéri a mellette levő irodát takarító nőt, hogy jöjjön be.

- Hallgassa meg Mari történetét, ő megtalálta a boldogságot.

A takarítónő leteszi a porrongyot az asztalra, leül a székre és beszélni kezd:

- Nos, miután a férjem meghalt rákban, 3 hónap múlva a fiamat elütötte egy autó… senkim nem maradt.

Egy fiatal asszony üldögélt egy padon a játszótéren. Mellette egy harmincöt év körüli férfi.

- Az ott az én fiam! - mutatott az asszony büszkén egy piros pulóveres kisfiúra, aki éppen a csúszdán csúszott lefelé.

- Remek kis fickónak tűnik - mosolyodott el a férfi. - Az enyém ott ül a hintán, kék felsőben. - tette hozzá.

Majd az órájára nézett és odakiáltott a gyereknek:

- Kisfiam, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy indulunk?

A gyermek rögtön rimánkodni kezdett:

- Apa, csak még öt percet maradjunk kérlek!

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében. 

Édesapja szakács volt. Kézenfogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott.

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés…

A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.

- Megőrültél, kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!

A vasgerendák nem hittek a fülüknek:

- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!