"Egy misszionárius járta a környéket, hogy elvigye az evangéliumot az embereknek. Éppen odaért egy meglehetősen omlatag többemeletes házhoz, amely biztosan több száz éves volt. Egy régi falépcső vezetett meredeken felfelé, ahol a tetőtérben volt még egy kis lakás. Hirtelen megállt a lépcsőn félúton, mert mintha egy hangot hallott volna énekelni. Nagyon meglepődött, és tovább ment felfelé a keskeny, kitaposott lépcsőn, míg a félhomályban megállt egy régi ajtó előtt, amely egy szegényes lakásba vezetett.

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt.

Amikor a gyermek meglátta a kórházba hozzá érkező apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:

- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

Fritz a vendégfiú csak nevetett, amikor vendéglátója, a kis Jenő, a szeme láttára mondta el esti imáját.
- Fritz, te gúnyolódsz azon, hogy Megváltónkhoz imádkozunk? - kérdezte meglepetten.
Amaz fölényesen válaszolt:
- Csak nem fogok ahhoz a fölfeszített zsidóhoz imádkozni?
Jenő nyugodtan felelt neki:
- Figyelj csak ide! Majdnem ugyanezekkel a szavakkal tiltakozott Kölnben egy férfi az ellen, hogy a klinikán, ahová várandós hitvesét beszállította, keresztet látott a falon.

Az előadás résztvevői figyelmesen hallgatják a papot.
- Krisztus a világ világossága - hirdeti a szónok. Hirtelen fölkel egy férfi, és az előadó szavába vág:
- Mindez csak üres szóbeszéd! A villany világít az utakon, nem Krisztus.
A hallgatóság döbbenten néz a papra, az pedig nyugodtan szól oda a hitetlennek:
- Igen?... Nos,akkor majd, amikor haldoklik, gyújtson fel minél több lámpát.
Szavait derültség és taps kíséri. A gúnyolódó nem szól többet.

Alfonz nyolc, Dezső tízéves volt. Sokat nélkülöztek, édesanyjukkal együtt, apjuk iszákossága miatt. Egyszer aztán Dezső odaállt a mámorát éppen kialudt apja elé:
- Apám, kérlek, válaszolj nekem: mi több számodra, én vagy az alkohol?
Az apa döbbenten nézett a gyerekre:
- Persze, hogy te, de mit akarsz ezzel mondani?
- Azt, hogy ha nem hagyod abba az ivást, megölsz mindnyájunkat! Hát nem látod,hogy mennyit sír szegény anyánk? Azt sem veszed észre, hogy mennyit nélkülözünk mindnyájan?

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni.
Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani...
Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:
- Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem.
Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a Helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem
hozzá és azt mondtam:
- Ezt egyszerűen nem értem.

Egy lakótelep panelházának udvarán, a szép tavaszi szombat délelőttön minden gyerek lent ugrált az udvaron. Hintázott, játszott, homokozott, labdázott, már ahogy az ilyenkor lenni szokott.
Én egy padon ültem, s élveztem a vidám hangzavart; a gyerekek visítoztak, a hinták nyikorogtak, a labdák pattogtak, s odahallatszott a közeli utca forgalmának zaja is. Az egyik kisfiú lemászott a korlátról és elkiáltotta magát:
-Anyúúúúú!
Elmosolyodtam. Elképzeltem, hogy most ahány ablak, annyi női fej fog kinézni rajta, hogy a sok gyerek közül vajon melyiknek a kisfia kíván valamit...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog kislány aki olyan boldog volt,hogy azt nem lehetett elmondani. Azért volt boldog mert nagyon jól élt, és a szüleinek nem voltak gondjai. De a szomszéd kislány már szomorú volt. Azért volt szomorú, mert a szülei nem kerestek sok pénzt és alig volt hol lakniuk. Egyszer a boldog kislány megkérdi tőle:

- Miért vagy szomorú?

A lány ezt felelte:

- Azért vagyok szomorú, mert nem keresnek sokat a szüleim, és nincs sok pénzünk.

Egy nagyvállalt vezetőjének fel kellett hívnia egyik alkalmazottját az egyik központi számítógép meghibásodása miatt. Felhívta az alkalmazott otthoni számát, a kagylót pedig egy gyerek vette fel suttogó hangon beleszólva: "Hello?" "Apukád otthon van?"- kérdezte.
"Igen,"- suttogta vékony hangon.
"Beszélhetnék vele?" A főnök meglepetésére a vékony hang azt suttogta:
"Nem." Mivel egy felnőttel szeretett volna beszélni, a főnök azt
kérdezte:
"Anyukád ott van?"
"Igen," hangzott a válasz.