Egy ember jött be az orvosi rendelőbe, és azt mondta:
-Doktor úr borzasztó fejfájásom van, és sohasem enyhül. Tudna valamit adni rá?
-Természetesen. De előtte hadd ellenőrizzek néhány dolgot. Mondja, szokott maga szeszes italt inni?
-Szeszes italt?- kérdezett vissza az ember felháborodottan.- Sosem nyúlnék ilyen mocskos dologhoz.
-Dohányzik?
-A dohányzást utálatosnak találom. Soha életemben nem nyúltam dohányhoz.
-Még megkérdezni is szégyellem, de hát tudja hogy van ez, nem szokott éjjel lányok után futkosni?

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
- Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
- Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész.
- Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz, igaz?
- Nem - Válaszolta az ember.

Egy ember nem találta helyén a baltáját Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé...
Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj.
Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát.

Milinda, a hatalmas király azt mondta az öreg papnak:
-Te azt mondod, hogy aki száz éven keresztül mindenféle lehetséges rosszat elkövet, de a halála előtt bocsánatot kér Istentől, újjászülethet az égben. Viszont ha valaki csak egy bűnt követ el, de azt nem bánja meg, akkor a pokolban végzi. Igazságos ez? Száz bűn könnyebb, mint egy?
Az öreg pap így válaszolt a királynak:
-Ha fogom ezt a nagy követ és a víz felszínére helyezem, le fog
süllyedni, vagy lebegni fog?

Amikor az asszony életet adott a két gyermeknek, még nem sejthette, hogy mennyire különböző sors jut majd nekik osztályrészül...

Még nem sejthette, hogy amikor ő öregen és elesetten egy kórházban tölt majd egy karácsonyt és a két fia eljön őt meglátogatni, az egyik majd öltönyben és nyakkendőben, a jólfésültség nyilvánvaló jeleivel, pöffeszkedve és hangosan jótékonykodva tüsténkedik majd az ágya körül, elnagyolt mozdulatai közben legalább ötször megtaszítva a szomszédos beteg ágyát, míg másik fia a tanyán megszokott öltözékben, poros nadrágban és csizmában, kalapját gyűrögetve áll majd, csillogó szemekkel nézve édesanyját távolabbról, hogy engedje testvérét szerepelni.

Volt egy nagyon gazdag ember, aki rendkívül kegyetlen és zsugori volt. A felesége jószívű és szeretetteljes volt, és mindenki iránt együtt érző. Az asszonyt mindenki szerette, a férjét azonban senki sem. "Isten ezt a rossz férjet adta nekem – gondolta mégis a feleség –, mit tehetnék hát? Senki sem szereti őt, úgyhogy legalább nekem szeretnem kell." Így kedves volt hozzá, és éjjel-nappal szolgálta.

Éhínség tört ki a vidéken, és sok falubeli fordult hozzájuk segítségért. A feleség mindenkinek adott pénzt, és elárasztotta őket szeretetével és együttérzésével.

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
- Úgy értem, - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak egy...?
- Persze, hogy van munkám! - csattant fel a nő - Anya vagyok.
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a hivatalnok.

Egy másik nő is hasonló helyzetbe került a polgármesteri hivatalban.

John aggodalommal figyelte, mint vonszolja be maga után 17 éves lánya, Katie az ő neveletlen báránykáját a város állatvásárára. Remélhetőleg, most nem ájul el a kislány, mint előző nap, egy másik hasonló vásáron.
Katie rákkal küszködött. Ez volt az első alkalom, hogy kint lehetett a szabadban, szórakozhatott, megszabadulhatott a kórháztól és a kemoterápiás kezelésektől. Nagyon bízott benne, hogy szép summára tehet szert. Egy ideig habozott, hogy megváljon-e jószágától, de mivel a bárányhúsért átlagosan négy dollárt fizetnek kilónként, igazán szép pénz ígérkezett belőle.

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják
a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

A fogaim sajogtak. Tovább már nem halogathattam a dolgot. Nagy nehezen legyűrtem a fogorvostól való félelmemet és elhatároztam, hogy megcsináltatom őket. Igen ám, de miből? Másodéves egyetemista voltam és épp hogy fenn tudtam tartani magam részmunkaidős állásaimból. Talán a legrosszabb fogaim kikezelésére még futja a pénzemből.
Fellapoztam a telefonkönyvet és felhívtam az első gyalog megközelíthető fogorvost. Az asszisztensnő azt mondta, azonnal mehetek.