Amikor az asszony életet adott a két gyermeknek, még nem sejthette, hogy mennyire különböző sors jut majd nekik osztályrészül...

Még nem sejthette, hogy amikor ő öregen és elesetten egy kórházban tölt majd egy karácsonyt és a két fia eljön őt meglátogatni, az egyik majd öltönyben és nyakkendőben, a jólfésültség nyilvánvaló jeleivel, pöffeszkedve és hangosan jótékonykodva tüsténkedik majd az ágya körül, elnagyolt mozdulatai közben legalább ötször megtaszítva a szomszédos beteg ágyát, míg másik fia a tanyán megszokott öltözékben, poros nadrágban és csizmában, kalapját gyűrögetve áll majd, csillogó szemekkel nézve édesanyját távolabbról, hogy engedje testvérét szerepelni.

Volt egy nagyon gazdag ember, aki rendkívül kegyetlen és zsugori volt. A felesége jószívű és szeretetteljes volt, és mindenki iránt együtt érző. Az asszonyt mindenki szerette, a férjét azonban senki sem. "Isten ezt a rossz férjet adta nekem – gondolta mégis a feleség –, mit tehetnék hát? Senki sem szereti őt, úgyhogy legalább nekem szeretnem kell." Így kedves volt hozzá, és éjjel-nappal szolgálta.

Éhínség tört ki a vidéken, és sok falubeli fordult hozzájuk segítségért. A feleség mindenkinek adott pénzt, és elárasztotta őket szeretetével és együttérzésével.

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
- Úgy értem, - magyarázta a hivatalnok - van munkája, vagy csak egy...?
- Persze, hogy van munkám! - csattant fel a nő - Anya vagyok.
- Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó! - hangsúlyozta a hivatalnok.

Egy másik nő is hasonló helyzetbe került a polgármesteri hivatalban.

John aggodalommal figyelte, mint vonszolja be maga után 17 éves lánya, Katie az ő neveletlen báránykáját a város állatvásárára. Remélhetőleg, most nem ájul el a kislány, mint előző nap, egy másik hasonló vásáron.
Katie rákkal küszködött. Ez volt az első alkalom, hogy kint lehetett a szabadban, szórakozhatott, megszabadulhatott a kórháztól és a kemoterápiás kezelésektől. Nagyon bízott benne, hogy szép summára tehet szert. Egy ideig habozott, hogy megváljon-e jószágától, de mivel a bárányhúsért átlagosan négy dollárt fizetnek kilónként, igazán szép pénz ígérkezett belőle.

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják
a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

A fogaim sajogtak. Tovább már nem halogathattam a dolgot. Nagy nehezen legyűrtem a fogorvostól való félelmemet és elhatároztam, hogy megcsináltatom őket. Igen ám, de miből? Másodéves egyetemista voltam és épp hogy fenn tudtam tartani magam részmunkaidős állásaimból. Talán a legrosszabb fogaim kikezelésére még futja a pénzemből.
Fellapoztam a telefonkönyvet és felhívtam az első gyalog megközelíthető fogorvost. Az asszisztensnő azt mondta, azonnal mehetek.

Volt egyszer egy kislány, szép volt, tündöklően szép, még a Napnál is ragyogóbb, mert tiszta szívével soha nem bántott meg senkit. Egy napon aztán apja kiküldte őt a kútra az élet vizéért:

- Menj, vidd ezt a vödröt, és merítsd bele a kútba... Amikor megtelik vízzel, gyere vissza hozzám...

Úgy tett a lány, ahogy az apja kérte, mikor a vödör színültig telt a kút friss vizével, elindult hazafelé. Ám mire hazaért, egy üres vödröt tartott a kezében.

Két szerzetes zarándokútja során egy sekély folyóhoz ért. Partján egy fiatal hölgy állt, aki nem szerette volna, ha megázik az új ruhája. Az egyik szerzetes gondolkodás nélkül felkapta a hátára a nőt és átgázolt a vízen és letette a túlparton. Aztán folytatták útjukat. Körülbelül egy óra múlva a társa kifakadt:

- Nem helyénvaló megérinteni nőt, a parancsolatok tiltják! Áthágtad a szabályokat!

A másik csendesen megjegyezte:

- Én már egy órája letettem a folyónál, Te miért hurcolod most is magaddal?

Egyszer egy festő festett egy gyönyörű képet, a szobája legszebb részére függesztette, és senkinek nem adta el. Néhány hónap múlva a művész hallott egy kórházban fekvő, nagyon beteg és szomorú kislányról. Úgy döntött hogy meglátogatja. Elvitte neki a gyönyörű, féltett festményét is. Amikor megérkezett, szívszorító látvány fogadta: Egy sápadt, beteg kislány az ablakon kitekintve nézte a szemben álló ház ereszén lévő fecskefészket. A festő halkan megszólalt:
- Szervusz - Mondta, és bíztatóan mosolygott.

Egy öregember azt mondta, hogy életében csak egyszer panaszkodott - amikor fázott a lába, és nem volt pénze cipőre. Akkor azonban látott egy embert, akinek nem volt lába. Sosem panaszkodott többé.