Élt réges-régen, ősidőkben két testvér. Az idősebbik nagyon gazdag volt, a fiatalabbik meg szegény. Éppen az újesztendő közelgett, s a fiatalabbiknak egy marék rizse sem volt az ünnepre: elment hát a bátyjához, hogy egy mérő rizst kérjen kölcsön tőle, de nem kapott. Éppen hazafelé igyekezett a hegyi ösvényen, amikor egy fehér szakállú aggastyánnal találkozott. Az aggastyán megkérdezte tőle, merre tart, erre ő elpanaszolta szegénységét is.

Erre az öreg egy kis árpacipót vett elő, és így szólt:

-Neked adom ezt a kis cipócskát, talán hasznát veheted.

Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és

feltöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez, és visszaadta neki. A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: Miért adsz nekem szép virágokat ha én szemetet adtam neked? A szegény ember így válaszolt: Mindenki azt ad, ami a szívében van.

A két koldus Két koldus lakott az egyik falu mellett.Az egyikük vak volt,a másiknak nem volt lába.

Egy napon kigyulladt a falu melletti erdö, amelyben éltek.

A koldusok természetesen vetélytársak voltak szüntelen haragban álltak egymással. Ellenségek voltak nem barátok.

Amikor az erdö kigyulladt, a két koldus elgondolkozott egy pillanatra. Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással, de ez most vészhelyzet volt.

A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába.

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget...

Mondja neki:

          - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen......

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

A szentnek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak.

Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Az ifjú tanítványával járta a világot. Közben mindegyre csak tanította, okította az ifjú tanítványát.

Egy este a hegyekben jártak, és rájuk esteledett. Nem volt hol aludniuk. Nem messze megláttak egy rozzant házat. Odamentek. Bekopogtak. Szállást és vacsorát kértek.

A gazda mondta nekik, hogy szívesen ad vacsorát, de csak nagyon kevés és szegényes ételük van. Egy kis kecskesajt, egy kis tejföl, meg egy kis túró. Szállást is csak a pajtában, a szénán tud adni nekik, a kecske mellett.

Sokféle angyal van, de mindenek közül talán a leginkább várt és szeretett a karácsonyi angyal. Bármilyen nyomorúság és elkeseredettség is volt a földön, bármilyen vész dúlta fel a békét és a jólétet, a karácsonyi angyal azért eljött és ajándékot hozott. Ezt így tudták az angyalok, és így tudták az emberek is. Mindeki végezte a dolgát. Az angyal advent tájékén körbejárt a földön és felkészült a szentestei adakozásra. Az emberek pedig hozzáfogtak a kinti és benti nagytakarításhoz.

Egy kis erdő közepén élt egy gyönyörű almafa, boldogságban és békességben. Minden évben bőségesen termett rajta száz meg száz piros alma. Ám egy nap féreg fúrta be magát a fa törzsébe hatalmas fájdalmat okozva ezzel a fának. Szegény nem tudta megvédeni magát, így a féreg napról napra egyre beljebb és beljebb jutott a fa törzsében. Az almafa kínok kínját élte át, s a szenvedés annyira úrrá lett rajta, hogy lassan azt is elfelejtette, hogy ki is ő valójában.

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában  töltse el.

A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a  hideg pincében.

Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt.

Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek.

Egy este, naplemente idején, háza küszöbén elmélkedett a földműves és élvezte a hűvös estét. Közelében volt egy út, amely a faluba vezetett. Jött valaki, és amikor meglátta a gazdát, elgondolkozott: „Ez egy lusta férfi lehet, nem dolgozik, és az egész napot a küszöbén ülve tölti el...” Később egy másik utas jött arra. Ő pedig ezt gondolta: „Ez a férfi egy szoknyavadász. Csak azért ül itt, hogy a lányokat nézze és megjegyzést tegyen rájuk...” A harmadik idegen, aki a helység felé igyekezett, így gondolkozott:  „Ez a férfi biztosan egy szorgalmas ember.

A német költõ, Rilke egy idõben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnõje kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A keresztezõdésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelõktõl. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét elõre nyújtotta, szemét a földre szegezte.

Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnõje ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus  kezébe egy-egy pénzdarabot.